Elismerések az MVK Zrt-nél

Elismerések az MVK Zrt-nél
2023. július 11., kedd - 12:30

A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. életében immár hagyomány, hogy minden évben Központi Ünnepségen tisztelgünk azok előtt, akik 1897. július 10-én lehetővé tették és elindították a miskolci villamos közlekedést. Köszönetet mondunk ilyenkor azoknak is, akik működtetik, fejlesztik a miskolci közösségi közlekedést.
2023-ban a miskolci villamos közlekedés 126 éves, és 75 éve indult el a menetrendszerinti autóbusz-közlekedés. Az évforduló alkalmából július 11-én a Központi Ünnepség keretében elismerésben részesültek a miskolci közösségi közlekedésért dolgozók.  A díjátadó ünnepségen a közlekedési társaság legmagasabb elismerését, a 2000-ben alapított Meszléri Zoltán díjat azok a főállású szakemberek kapják, aki legalább egy évtizede dolgoznak a vállalatnál, és kimagasló, maradandó, példamutató munkát végeznek a közösségi közlekedés érdekében.
 
2023-ban Meszléri Zoltán díjat kapott:
Cservenyák Csaba, Simon Gábor
 
Törzsgárda elismerésben részesült:
 
50 éves munkaviszony elismeréséért:
Kriskó Albert
 
45 éves munkaviszony elismeréséért:
Hlad László
 
40 éves munkaviszony elismeréséért:
Berta József, Pauliczkyné Zelenák Zsuzsanna, Pelles János
 
35 éves munkaviszony elismeréséért:
Ankhelyi László, Balatoni Attila, Berzi József, Ferge István, Flender Attila, Harmati Attila, Juhász János, Kállay Dezső, Dr. Kovács Lászlóné, Marada Tibor, Mihalik Róbert, Molnárné Barabás Brigitta, Nagy Tamás, Nagy Zsolt Csaba, Remák Imréné, Szávai Péter, Takács Attila, Tóth László, Vismeg Péter
 
30 éves munkaviszony elismeréséért:
Baji László, Boncsér Attila, Dudás Ágnes, Guba Zoltán, Kalmár Zsolt, Kapusztik János, Kovács János, Orosvári Attila, Schadt Gábor
 
25 éves munkaviszony elismeréséért:
Babus János, Barta Ágnes, Bedzsó Mihály, Breitenbach Imre, Gál Róbert, Klusóczki Dénes, Márton István Zsolt, Veres Zsolt
 
20 éves munkaviszony elismeréséért:
Barnóczki István, Dr. Bíró Attila, Donka Krisztián, Durst Róbert Károly, Fabók Károly, Guba Tamás Pál, Hoór László Tamás, Jánoczki Simon Imre, Kiss Gábor, Kiss Zoltán, Kosztik Róbert, Lévai Ferenc, Molnár Krisztián, Nyitrai Györgyné, Pap István, Radóczi Roland, Répási Péter, Tóth Csaba János, Tóthné Kovács Klára, Vigh Sándor
 
15 éves munkaviszony elismeréséért:
Barabás Beatrix, Benkó István, Búza Péter, Bűdi Balázs, Csüriné Ficsura Andrea, Dajkáné Ujlaki Zsuzsanna, Doszpoly István, Gonda Norbert, Körmöndi Róbert, Midáné Pető Erika, Molnár Zoltán, Nagy Norbert, Pocsai Tamás, Szűcs Gábor, Tóth Tibor, Varannai Gábor, Vizi Erzsébet
 
10 éves munkaviszony elismeréséért:
Apostolné Mihalik Dóra, Baranyai Attila, Boros Zsolt, Czecz Csaba János, Csík Dániel, Demkó Gábor Pál, Drótos Krisztián Csaba, Fábián Tamás, Iván Sándor, Juhász - Révész Erika, Kecskésné Csapó Krisztina, Kerezsi László, Krajnyák Péter Zoltán, Lajosné Török Magdolna, Madarász Péter, Majoros Péter, Mihály Gábor, Nagy Ágnes, Nyistyák Péter Pál, Rozgonyi Lajos, Simon Attila, Somogyi Szabolcs, Trestyánszkiné Demkó Mónika, Varga - Smaltig Lilla, Veres István Dávid
 
5 éves munkaviszony elismeréséért:
Aranyosi Balázs Tibor, Bak Gyula, Béki Attila, Czingul János, Csanádi Péter, Gulyás Gábor, Inklovics Attila, Iski Csaba, Joó Éva, Juhász Krisztina, Kocsárné Fedor Violetta, Koleszár István, Kormos János, Kucskár Gábor, Molnár Levente, Molnár Tibor, Nagy Viktória, Pavlik László, Sándor Kálmán József, Schneider Róbert, Sohajda Richárd, Szilágyi Szilárd Péter, Szirtes Zsoltné, Szőrné Faragó Éva, Szukenyik Tivadar, Tímár István, Varga Tiborné
 
Emléklap kitüntetésben részesültek:
Ankhelyi László, Balatoni Attila, Bedzsó Mihály, Bercsényi László, Boros Zsolt, Borsos István, Bűdi Balázs, Erdei Tibor, Fekete Gábor, Flosznik László, Galgóczy József, Gyükér Istvánné, Horváth Bertalan, Hővizi Tibor, Kerezsi László, Kiss Zoltán, Köpeczi Csaba, Körmöndi Róbert, Kramcsák István, Kuru Tibor, Lévay József, Lipusz Róbert, Mata András, Novák Péter, Nyerges Attila, Papp László, Pető Csaba, Rencsicsovszki Béla, Répási Péter, Révész László, Schmidt Tamás, Szabó György, Szabó Viktor, Szarka László, Sztraka Anita, Szűcs Csaba, Takács József, Temesvári Csaba, Veres Zoltánné, Voczelka Dezsőné, Zöldiné Illyés Irén
 
Vezérigazgatói elismerésben részesült:
Bányai Gábor, Szirtes Zsoltné
 
A díjakat Demeter Péter vezérigazgató adta át.
 
Gratulálunk!

Nyomtatás

Print Friendly, PDF & Email