A fejlődő nagyipar nem csak a helyi közlekedés megoldását tette szükségessé, hanem az elővárosi forgalmat is meg kellett oldani. 1954-55-ben a város Szirmabesenyőre és Kistokajba is szervezett „kék” autóbuszos viszonylatokat. Az elővárosi közlekedést az 1960-as évek elején a MÁVAÚT kezelésébe kellett átadni, melynek fő oka a nem kielégítő járműszám okozta zsúfoltság és a város kielégítetlen igényei voltak.

1948-ban még bérelt autóbusszal indult meg a Martintelep-Ságvári telep közötti autóbusz viszonylat. A járat üzemeltetéséhez a MÁVAÚT-tól bérelt a közlekedési vállalat RÁBA típusú autóbuszokat. Az üzemeltetést a bérleti díj jelentősen drágította, ezért a város saját járművek beszerzését kezdeményezte.

1949-ben 2 darab RÁBA Tr 3,5 típusú kis benzinüzemű autóbuszt vásároltak a Fővárosi Autóbusz Üzemtől (FAÜ). A hazai járműgyártás újraszervezése csak 1951-től tette lehetővé az új típusú Ikarus 30-as járművek beszerzését. A növekvő igények viszont indokolták járművek üzembe helyezését, ezért a Pécsi Autóbusz Közlekedéstől 2 darab Mannesmann háborús roncsot vásároltak. A roncsok egybeépítésével készült az a háromtengelyes nagy autóbusz, amit „Mari néninek” kezdtek becézni az utasok, s később az autóbuszvezetők is. A GK-160 forgalmi rendszámú autóbuszt a hámori dolgozók munkába szállításához használták elsősorban. Ebben az időben a legnagyobb, legimpozánsabb járműve volt a kocsi a Közlekedési Vállalatnak. A jármű az 1950-es évek végéig szolgálta a miskolci autóbuszközlekedést.

A régi fényképek és dokumentumok alapján tudjuk, hogy a „Mari néni” gépkocsivezető párosa az akkor még fiatal Schön Gyula és Csonó Lajos bácsik voltak. Emlékül álljanak itt a képek, a kor és az autóbuszvezetők tiszteletére.