Miskolcon a közösségi közlekedés új korszakának 2016 márciusát tekintjük, amikor új, környezetkímélő gázüzemű autóbuszok váltották a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. elavult dízel járműveit. A CNG üzemű buszok alacsonypadlós, kényelmes klimatizált járművek, amelyek megfelelnek az EURO 6-os környezetvédelmi követelményeknek is. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt pályázat segítségével az MVK Zrt. 75 darab CNG autóbusz beszerzését valósította meg, mely flottából 40 szóló és 35 csuklós autóbusz kezdte meg szolgálatait. A támogatás célja volt a magyarországi közösségi közlekedés széndioxid-kibocsátásának és a szálló por koncentrációjának csökkenését eredményező, EURO emissziós normáknak megfelelő CNG autóbuszok beszerzésének támogatása, amellyel elősegíthető a sűrűn lakott városok levegő minőségének javulása.
A CNG buszokhoz épült CNG töltőállomás az MVK Zrt. buszai mellett magánszemélyek és cégek számára is egész nap nyitva tart. Az automatizált fizetési rendszer kártyás fizetést tesz lehetővé és számlát is ad.
A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. hosszú távú terve – illeszkedve a „Miskolc 2030” városfejlesztési stratégiához –, hogy az évtized végére az összes régi, dízelmotoros autóbuszt lecseréli korszerű, környezetkímélő, kényelmes és megbízható járműre.
Az MVK Zrt. autóbusz-állománya tovább zöldült és fiatalodott a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által koordinált Zöld Busz Program keretében. 2022. augusztusában 10 új, BYD típusú környezetkímélő, klímasemleges elektromos autóbusz érkezett. Az elektromos autóbuszok villamosenergia-fogyasztása messze kedvezőbb, mint akár a gázolaj, vagy a CNG-buszok esetében a gáz költsége.
A fejlesztések folytatódtak, 2023. márciusában 6 darab sűrített földgázüzemű midibusz érkezett. Az Iveco Feniksbus FBI midibuszokat az MVK Zrt. közbeszerzési eljárás keretében szerezte be. A járművek hasonló felszereltségűek, mint az eddig megszokottak, klimatizáltak, utastájékoztató eszközökkel, utasszámlálóval és biztonsági kamerarendszerrel ellátottak.
Ezek a fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy a kormányzat céljainak megfelelően hazánk 2050-re klímasemleges országgá váljon, erre kiváló eszköz például a HUMDA Green néven koordinált a Zöld Busz Program.