Dátum

 

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola tartott érzékenyítő tréninget az MVK Zrt. jegyellenőreinek és járatkísérőknek 2025. június 24-én. Az interaktív programon a résztvevők játékos, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató formában ismerkedhettek meg a látássérült emberek mindennapi kihívásaival.

A tréning során a közlekedési dolgozók kipróbálhatták, milyen fehér bottal közlekedni, vakvezető kutya segítségével járműre felszállni, vagy éppen bekötött szemmel tájékozódni és illatokat felismerni. A foglalkozás célja, hogy a résztvevők még nyitottabban és magabiztosabban tudjanak segítséget nyújtani látássérült utasoknak, és elősegítsék számukra az önálló, akadálymentes közösségi közlekedést.

Az MVK Zrt. évek óta elkötelezetten támogatja a társadalmi felelősségvállalás ügyét, és hosszú távú partnerségben dolgozik együtt a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolával. Az érzékenyítő tréningek nem újkeletűek a vállalatnál: a közlekedési dolgozók már korábban is részt vehettek hasonló programokon, a látássérültek világa pedig több alkalommal is bemutatkozott a miskolci közösségi közlekedés eseményein – legutóbb a Múzeumok Éjszakáján, ahol a látogatók személyesen is megismerkedhettek a vakvezető kutyák munkájával.

Vezérkép ne jelenjen meg
Ki