Az MVK Zrt. a „kultúra mozgásban” jegyében, a Városmarketing Gyémánt Díjjal elismert kezdeményezés folytatásaként idén ismét útjára indította a Versvillamost. A magyar költészet napja alkalmából, az ünnep előestéjén, 2026. április 10-én, pénteken rendhagyó performanszokkal, megzenésített versekkel és kortárs irodalommal találkozhattak az utasok a 614-es pályaszámú szerelvényen.
A különleges program a Tiszai pályaudvaron vette kezdetét 13:00 órakor. A villamos fedélzetén élőben közreműködött Baranyi Emma és Lajos András (a Miskolci Nemzeti Színház színművészei), a Miskolczi Pincék Dalárdája, a megzenésített verseket játszó KOMI Duó, valamint népzenei betétekkel a Miskolc-Avasi Örömhír Kamaraegyüttes. Emellett az utazás során felcsendültek klasszikus művek és saját versek is, amelyeket maguk az alkotók szavaltak el a közönségnek.
Mindemellett diákok és kortárs művészek előadásában zenés-verses műsor is fogadta az érdeklődőket Felső-Majláth végállomáson, a „Bagolyvár” épülete előtt. A Versvillamoson a program a visszaút során a Royal-köznél (az ideiglenesen kialakított Csorba Piroska–Fecske Csaba megállóhelyen) ért véget, ahol a művészek rövid megemlékezését követően további zenés-verses produkciókkal kedveskedtek a belvárosban (A LEVES és Burger előtt).
A szerelvény belső terében a Spanyolnátha művészeti folyóirat „Kortárs miskolciságok” című összeállítása volt olvasható: 12 szerző – köztük Csorba Piroska, Fecske Csaba, Serfőző Simon és Vass Tibor – Miskolchoz kapcsolódó írásai díszítették a járatot.
A kezdeményezés részeként április 10. és 12. között napközben minden miskolci villamoson verseket és megzenésített költeményeket hallhat az utazóközönség.