Dátum
Az MVK Zrt. idén nemcsak a kreatív bemutatkozásával hódította meg a zsűrit, de a szakmai versenyen is dobogós lett a Közúti Utaskapcsolati Dolgozók Országos Versenyén szerzett ezüstéremmel! A rangos megmérettetést immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központja és a Volán Egyesülés szervezésében, Felsőtárkányban, a Bambara Hotelben, 2024. október 17-18. között.
 
Az MVK csapata már a kreatív bemutatkozás szekcióban elnyerte a zsűri szívét, amikor olimpiai tematikájú produkciójukkal egy képzeletbeli ügyfélszolgálati olimpiára invitálták a verseny résztvevőit. Ezen az „olimpián” az ügyfélszolgálati dolgozók mindennapi kihívásai egy sportverseny formájában elevenedtek meg, ahol a cél az utasok elégedettségének maximalizálása volt.
A szakmai verseny során is ragyogóan teljesítettek az MVK kollégái: utasjogi és ügyfélkapcsolati tesztet oldottak meg, majd egy összetett esettanulmányt dolgoztak fel, amely mély szakmai ismereteket igényelt. A szituációs játékban színészek segítségével kellett életszerű ügyfélkapcsolati problémákat megoldaniuk, amelyben az MVK csapata magabiztosan bizonyította rátermettségét a kommunikáció, konfliktuskezelés és problémamegoldás terén.
 
A csapatok teljesítményét egy öt fős szakmai zsűri értékelte, amelynek elnöke Borbélyné dr. Szabó Ágnes, a Közlekedéstudományi Intézet Közszolgáltatási Igazgatóságának igazgatóhelyettese volt. A versenyen az Építési és Közlekedési Minisztérium is képviseltette magát: Szabó Tamás, a Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezetője személyében.
 
A kétnapos rendezvény azonban nemcsak a versengésről szólt: a résztvevők egy workshopon megosztották egymással tapasztalataikat, hogy a legjobb gyakorlatokat közösen fejlesszék tovább.
 
Miskolcot egy jól összeszokott csapat képviselte: Szirtes Zsoltné (Judit), Cservenyák Csaba és Bányai Gábor, akik évek óta kiemelkedő eredményeket érnek el. Felkészítésükért Gadnai-Bodnár Éva, Csüriné Ficsura Andrea, dr. Bíró Attila, Kovács Krisztina és Seri Viktória voltak felelősek.
 
Az MVK csapatának kettős győzelméhez szívből gratulálunk, büszkék vagyunk rájuk!
Vezérkép ne jelenjen meg
Ki