Keresés az összes hírben

2020. július 30. és szeptember 30. között a Kis-Hunyad utcában karbantartási munkálatokat fognak végezni.
2020-07-28
Az MVK Zrt. a Kerékpáros Miskolc Egyesülettel és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottsággal együttműködve indította el két évvel ezelőtt a „Távolság tartós barátság” kampányt. A kampány során és most is, arra hívjuk fel a figyelmet, hogy kerékpárosok előzése során 1,5 méteres biztonságos oldaltávolságot célszerű tartani.
2020-07-27
 A DVTK – Kassa mérkőzés napján, július 25-én, szombaton 16:00 és 22:00 óra között ismét térítésmentesen utazhatnak az 1-es autóbuszon és az 1-es v
2020-07-23
A tervezettől eltérően egy nappal tovább tartanak a búza téri bérletpénztár felújítási munkálatai, ezért a pénztár eredeti helyén csak július 28-tó
2020-07-23
Az MVK Zrt. a Közösségi Közlekedési Munkacsoporttal közösen olyan vonalhálózati és menetrendi terveket dolgozott ki – a rendelkezésre álló finanszírozási források figyelembevétele mellett – , amelyek már rövid távon javítják a közösségi közlekedési szolgáltatás színvonalát a város minden terültén. A változtatások előkészítésének elengedhetetlen része az Önök véleményének megismerése, hiszen fontos, hogy az újítások élvezzék az utasok és az érintett lakóközösségek támogatását is, ezért a tervezett módosításokról az MVK társadalmi egyeztetést kezdeményez.
2020-07-22
Utasaink kérésére a Tiszai pályaudvar végállomásról munkanapokon 09:05-kor induló 1-es autóbusz Felső-Majláth után Majális-park helyett Berekaljára
2020-07-22
2020. július 23-tól a Kiss Ernő utcán garanciális javítási munkálatokat fognak végezni, ezért ideiglenesen áthelyezésre kerülnek a 21 és 101B-s autóbuszok alábbi megállóhelyei:
2020-07-21
Július 20-án, hétfőtől várhatóan egy hétig lezárják az Árok utcát a Pintes utca utáni szakaszon, emiatt a 11-es autóbusz a Bábonyi-bérc irányába nem érinti a Pintes utca, Sellő utca megállóhelyeket. A 11-es autóbusz megállóhelyei a Balázsdiák utca megállóhelytől változatlanok.  
2020-07-17
Az MVK arra kéri az autóbusszal és villamossal utazókat, hogy figyeljenek oda saját és utastársaik egészségére: továbbra is csak maszkban, vagy kendővel, illetve sállal az orrot és a szájat eltakarva lehet felszállni a járatokra.
2020-07-17
Ne feledjék! A biztonságos utazás szabályai változatlanok: továbbra is csak maszkban vagy kendővel, illetve sállal az orrot és a szájat eltakarva lehet felszállni a közösségi közlekedési járatokra a 285/2020 (VI.17). kormányrendelet értelmében.  
2020-07-16
A búza téri bérletpénztárban július 16-26.
2020-07-15
Az áruház felújítása miatt a menetrendkönyvben aláhúzással jelölt 21-es autóbuszok nem érintik a Kiss Ernő utcai LIDL áruházat.  
2020-07-13
Július 10 és augusztus 14. között, minden pénteken 18:00-0:00 között megrendezésre kerül a Diósgyőri vár lábánál, a Lovagi Tornák Tere előtt található Vásártéren a GastroPlacc Extra rendezvény.
2020-07-08
Július 10-én, pénteken ünnepli a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a helyi villamosközlekedés 123 éves évfordulóját. 
2020-07-08
Július 8-án 8 órától a Búza térről induló 4-es, illetve a Tiszai pályaudvarról induló 30 és 31-es járatok Lévay utca megállóhelyén karbantartási munkálatok végeznek, emiatt az utasok az első és a második ajtót vehetik igénybe.
2020-07-08
A kivitelező tájékoztatása szerint a Miskolci utca aszfaltozási munkálatai előreláthatólag július végén fognak befejeződni, addig a 3-as autóbuszok
2020-07-02
Július 3-án aszfaltozási munkák miatt változik a 45-ös autóbusz útvonala és megállóhelyei.
2020-07-02
Aszfaltozási munkálatok miatt a mai napon két órán keresztül, várhatóan déltől 14 óráig a 3-as autóbusz nem fogja érinteni a Búza tér irányába: a S
2020-07-01
Július elsejétől csak akkor lehet elszámolni az utazási költségtérítéshez szükséges számlákat, ha azon szerepel a munkáltató adószáma.  
2020-06-29
Az Ady Endre Művelődési Ház július 1-től újra megnyitja kapuit, így az épületben található jegy-és bérletpénztár ismét várja az érdeklődőket, utaso
2020-06-29