Egyre többen tudják: 1,5 méter az ajánlott oldaltávolság

Egyre többen tudják: 1,5 méter az ajánlott oldaltávolság
2020. július 27., hétfő - 13:30

Az MVK Zrt. a Kerékpáros Miskolc Egyesülettel és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottsággal együttműködve indította el két évvel ezelőtt a „Távolság tartós barátság” kampányt. A kampány során és most is, arra hívjuk fel a figyelmet, hogy kerékpárosok előzése során 1,5 méteres biztonságos oldaltávolságot célszerű tartani.

Az MVK számára azért is fontos ez a program és az ebben történő részvétel, mert tudatosítani szeretnénk mindenkiben, hogy a közlekedésben résztvevők felelősek egymásért. Az MVK a villamos-és autóbuszvezetők képzése során kiemelt figyelmet fordít a kerékpárosokra, ugyanakkor a kerékpárral közlekedőktől azt kérjük, hogy tartsák be ők is szabályokat és törekedjenek az együttműködésre a közlekedésben.
 

Nyomtatás

Print Friendly, PDF & Email