Továbbra is kötelező a száj és orr eltakarása a közösségi közlekedésben

Továbbra is kötelező a száj és orr eltakarása a közösségi közlekedésben
2020. július 16., csütörtök - 11:30

Ne feledjék! A biztonságos utazás szabályai változatlanok: továbbra is csak maszkban vagy kendővel, illetve sállal az orrot és a szájat eltakarva lehet felszállni a közösségi közlekedési járatokra a 285/2020 (VI.17). kormányrendelet értelmében.
 

A mindnyájunk védelmét szolgáló intézkedés betartására a megállóhelyi LED kijelzőkön, a járműveken pedig hangbemondás és a kihelyezett tájékoztató anyagok figyelmeztetik az utasokat. A kötelező maszkviselésről az MVK jegyellenőrei is tájékoztatást adnak, illetve ellenőrzik is a betartását. Az előírás betartásának ellenőrzése elsősorban a védelmet és a megelőzést célozza, ugyanakkor az MVK üzletszabályzata lehetővé teszi, hogy a járművezetők és jegyellenőrök kizárják az utazásból azt, akik magatartásukkal utastársaik egészségét veszélyeztetik.
A kötelező maszk-, sál- vagy kendőviselés szabályának betartásában az MVK az utazóközönség segítségét, együttműködését kéri, hiszen egészségünk megőrzése mindannyiunk érdeke.
 

Nyomtatás

Print Friendly, PDF & Email