Nyugdíjas találkozón köszöntöttük volt kollégáinkat

Nyugdíjas találkozón köszöntöttük volt kollégáinkat
2013. október 15., kedd - 12:30

Az MVK Zrt. szoros kapcsolatot ápol a már nyugdíjba vonult kollégákkal, ezért évről évre hagyományosan szervez nyugdíjas találkozót.

Nyugdíjas kollégáink

A találkozó apropója sokrétű, egyrészt a jelenlegi vezetés köszönetét fejezi ki a miskolci közlekedésért éveken keresztül végzett munkáért, másrészt tájékoztatást kaphatnak a volt kollégák a jelenleg zajló projektekről, tervekről és eredményekről. A találkozó keretében az ünnepélyes köszöntő után nyugdíjas kollégáink megismerkedhettek az új Skoda villamossal és a felújított javító csarnokkal, majd a program az MVK klubhelyiségében ért véget.

Az MVK szívből kívánja, hogy sokáig élvezzék a kollégák a nyugdíjas évek nyújtotta örömöket, lehetőségeket erőben és egészségben.

 

Nyomtatás

Printer Friendly and PDF