Koronavírussal összefüggő információk

Koronavírussal összefüggő információk

1. Kötelező maszkviselés

Miért szükséges maszkban utazni, milyen előírásokat kell betartani, milyen szankciók lehetségesek a nem megfelelő maszkhasználat miatt?

Az 597/2021 (X.28) Kormányrendelet értelmében a közösségi közlekedési eszközökön, így az MVK Zrt. valamennyi járatán is, továbbá a végállomásokon és megállóhelyeken, 2021.november 1. napjától ismételten kötelező mindenki számára az orrot és szájat eltakaró maszk viselése a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személy kivételével.

A maszkviselési kötelezettség azokra terjed ki akik a tömegközlekedési eszközön utasként, illetve a tömegközlekedési eszközön történő munkavégzés során valamint a pályaudvarok, az állomások, illetve a megállóhelyek utasforgalom számára megnyitott részein, valamint a személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló azon munkahelyein, ahol az utasok és a dolgozók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek.

Az MVK Zrt. jegyellenőrei, járművezetői, továbbá a Miskolci Önkormányzati Rendészeti munkatársai ellenőrzik, hogy az utasok betartják-e a kötelező maszkviselésről szóló kormányrendeletben leírtakat. A megbetegedések növekedő esetszáma miatt kiemelten fontos, hogy minden utas betartsa ezen előírásokat. Ezért a közlekedési szolgáltatásból való kizárás lehetősége mellett pótdíj is kiszabása is lehetséges abban az esetben, ha az utas nem, vagy nem szabályosan hordja a maszkot. A pótdíjazásra vonatkozó szabályok szerint annak összege a helyszínen – 5000 Ft -, vagy ha a bírság összege a helyszínen nem kerül megfizetésre, 7.500,-Ft-ra emelkedik, mely az MVK Zrt. Ügyfélszolgálati Irodájában fizethető be, az esemény napját követő 8 naptári napon belül. Amennyiben ezen határidőig nem történik meg a 7.500,-Ft összegű bírság megfizetése, a bírság 15.000,-Ft összegre emelkedik.

A maszkviselési szabályokat a rendőrség is ellenőrzi a Magyar Honvédség közreműködésével. A szabályok be nem tartása szabálysértésnek minősül.

Hogyan kell szabályosan viselni és hordani a maszkot?

A maszkok a patikákban, drogériákban, egyéb üzletekben vagy online rendeléssel internetes áruházakból is beszerezhetőek

A maszkviselési kötelezettségről szóló hatályos jogszabályok szerint azt úgy kell viselni, hogy az az orrot és a szájat is eltakarja.

Mielőtt felvesszük a maszkot, mossuk meg a kezünket meleg vízzel és szappannal, vagy fertőtlenítsük kezünket alkoholos kézfertőtlenítővel. Viselése alatt a maszknak folyamatosan fednie kell a szájat és az orrot. Amennyiben a maszk rendelkezik állítható orrpánttal, azt szorosan az orrgyökhöz kell igazítani. A maszk pontosan illeszkedjen az arc bőrére, ne legyenek nyílások a maszk és az arc között.

A maszk viselése közben kerülni kell a maszk megérintését, amennyiben mégis megérintjük, mossunk kezet, vagy fertőtlenítsünk. Amennyiben a maszk valamitől átnedvesedik, mihamarabb cseréljük.

A maszk eltávolítását hátulról végezzük. Fülünk mögül emeljük ki a rögzítő gumit, vagy kötözzük ki a tarkónál megkötött madzagokat. A maszk elülső felszínét tekintsük szennyezettnek, és kerüljük az érintését a levétel során.

Az egyszer használatos maszkokat ne használjuk fel többször, hanem dobjuk zárható szemetesládába. Amennyiben saját készítésű, vagy más szövetmaszkot használunk, helyezzük azt enyhén klóros vagy más fertőtlenítős vízbe, áztassuk benne 10 percig, mossuk ki magas hőfokon (60-90 fok), szárítsuk meg, és vasaljuk is ki az újabb viselés előtt.

A maszk levétele után mossuk meg a kezünket meleg vízzel és szappannal, vagy fertőtlenítsük kezünket alkoholos kézfertőtlenítővel.

2. A közösségi közlekedés igénybevétele során javasolt magatartási szabályok:

  • viseljük a maszkot az utazás során, azt a felszállás előtt vegyük fel
  • használjunk kézfertőtlenítőt a felszállás előtt és után
  • szigorúan tartsuk be a köhögési etikett szabályait (papírzsebkendő használata, annak hiányában könyökhajlatba történő köhögés, tüsszentés)
  • az utazási díjak kifizetésénél használjunk érintésmentes fizetési módokat
  • az utazás során ne nyúljunk az arcunkhoz, szemünkhöz
  • várakozás, átszállás és utazás során lehetőség szerint tartsuk be a távolságtartási szabályokat
  • a maszkot ne húzzuk az orrunk, állunk alá
  • hazaérkezéskor/az utazás végén mossunk/ fertőtlenítsünk kezet
  • amennyiben a telefonunkkal megérintjük kapaszkodókat, azt is fertőtlenítsük mindenképpen az utazást követően
  • javasoljuk a mobiljegy alkalmazás használatát a jegyek és bérletek megvásárlása során (a részletes információk a https://mvkzrt.hu/mobiljegy linken érhetőek el)
  • javasoljuk a jegy automaták használatát a jegyek és bérletek megvásárlása során

(a részletes információk a https://www.mvkzrt.hu/automata linken érhetőek el)

3. Az MVK Zrt. ügyfélszolgálatára történő belépésre milyen szabályok vonatkoznak?

Az ügyfélszolgálatra - a járványügyi ajánlásoknak megfelelően - csak az orr és a száj eltakarásával lehet belépni, a belépéskor testhőmérséklet mérés történik.  Csak a nyitva lévő ügyfélszolgálati pultok számával megegyező számú ügyfél tartózkodhat egyszerre az ügyfélszolgálaton. Az ügyfeleknek kézfertőtlenítőszert biztosítunk. Javasoljuk, hogy lehetőség szerint érintésmentes bankkártyával fizessetek. Azt ajánljuk, hogy csak a személyes ügyintézést igénylő ügyekben keressétek fel az ügyfélszolgálatot.  Kérjük ezen előírások figyelembe vételét az ügyintézés során.

4. A járművezetők védelme

A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet módosításáról  szóló 597/2021. (X. 28.) Korm. rendelet 1. § (4) bekezdése alapján nem köteles a tömegközlekedési eszköz vezetője maszkot viselni a tömegközlekedési eszköz zárt kialakítású vezetőfülkéjében történő munkavégzés során.

5. A diákigazolványok érvényessége a járványhelyzet alatt

A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről  szóló 2021. évi I. törvény  a veszélyhelyzetet 2022. január 1. napjáig meghosszabbította.

A veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig a következő szabályok érvényesek a magyar diákigazolványok érvényességére:

Azok a diákok, akik már megkapták a 2020/2021-es tanév I. féléves, II. féléves, vagy tanéves érvényesítő matricát, az általános szabályok szerint igazolhatják az utazási kedvezményre való jogosultságukat: I. féléves matricával 2021. március 31-ig, II. féléves vagy tanéves matricával 2021. október 31-ig. Ha ezeken a napokon is érvényben van a veszélyhelyzet, akkor az érintett diákigazolványokkal a veszélyhelyzet megszűnését követő 60. napig továbbra is igénybe lehet venni az utazási kedvezményeket. A 60. nap után azonban – akkor is, ha a bérlet érvényességi ideje később járna le – már csak a megfelelően érvényesített diákigazolvánnyal lehet utazni.

Azok a diákok, akik még nem kapták meg a 2020/2021-es tanév I. féléves, II. féléves vagy tanéves érvényesítő matricát, hanem csak az előző tanévben érvényesített diákigazolvánnyal rendelkeznek, azok a 2019/2020-as tanév I. féléves, II. féléves, vagy tanéves matricájával érvényesített diákigazolványokkal a veszélyhelyzet megszűnését követő 60. napig igazolhatják az utazási kedvezményre való jogosultságukat. Ezt követően – akkor is, ha a bérlet érvényességi ideje később járna le – már csak a megfelelően érvényesített diákigazolvánnyal lehet utazni.

Ha a tanintézmény a diákigazolványt helyettesítő [az oktatási igazolványokról szóló 362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 12. §-a szerinti] igazolást szkennelve, elektronikusan küldte el a tanulónak, akkor az ilyen igazolás a diákok által kinyomtatott formában felhasználható (elektronikus változatban az igazolás nem mutatható be). Azok az igazolások, amelyek a rajtuk feltüntetett érvényességi idő szerint 2020. november 4-én vagy ezt követően járnak le a veszélyhelyzet alatt, a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig jogosítanak utazási kedvezményre.

Elfogadjuk a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig

az alábbi matricával ellátott diákigazolványokat is, ha azok nyomtatott aláírást és pecsétet tartalmaznak, vagy aláírást, pecsétet nem tartalmaznak figyelembe véve, hogy ezen igazolásokat a diákok elektronikusan kapják meg

  • a 2019/2020. tanévi I. féléves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat
  • a 2019/2020. tanévi II. féléves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat
  • a 2020/2021. tanévi II. féléves felsőoktatási érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat
  • a 2020/2021. tanév köznevelési érvényesítő matricával ellátott diákigazolványokat

6A járványhelyzettel összefüggő utazási kedvezmények, díjmentes utazók köre

Az egészségügyi dolgozók díjmentes utazása

A Magyar Kormány 2020. november 10-én megjelent rendeletével összhangban 2020. november 11-étől a helyi és a helyközi járatokon, így a MVK Zrt. járatain is díjmentesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók, illetve a koronavírus elleni védekezésben közreműködő orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók. A díjmentes utazás a rendelet visszavonásáig vehető igénybe.

A személyi igazolvány vagy a hallgatói jogviszonyt tanúsító igazolvány mellett be kell mutatni az ingyenes utazásra feljogosító, munkáltató által kiállított igazolást is. A díjmentes utazásra jogosult hallgatók az említett igazolás helyett felmutathatják a fővárosi és a megyei kormányhivatalok által küldött kirendelő határozatot is.

A díjmentes utazásra való jogosultságot igazolni lehet:

A 486/2020. (XI.10.) számú kormányrendelet 1. számú mellékletében szereplő igazolással illetve a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók részére elektronikus formában megküldött kirendelő határozattal, valamint az igazolás vagy az elektronikus határozat mellett személyazonosításra alkalmas okmányt, hallgatók esetében a hallgatói jogviszonyt igazoló arcképes igazolványt kötelesek felmutatni ellenőrzés esetén.

Az utazási kedvezményre jogosult személynek a jogosultságát a foglalkoztató által kiállított igazolással és a személyazonosság igazolására alkalmas okmánnyal kell igazolnia.

A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményre való jogosultság igazolása céljából más igazolás nem fogadható el.

A díjmentes utazási lehetőségek a veszélyhelyzet fennállásáig vehetőek igénybe.

Egyéb jogosultak a díjmentes utazásra a veszélyhelyzettel összefüggésben

2020. december 16-tól az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, valamint az egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók mellett a

- a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi intézményben, illetve hálózatnál dolgozó,

- a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény vagy a kormányzati igazgatásról szóló törvény szerinti jogviszonyban állók,

- a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti jogviszonyban álló,

- a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti jogviszonyban álló,

- a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzettel összefüggő, illetve a SARS-CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat ellátó személyek

is díjmentesen utazhatnak az MVK Zrt. járatain a veszélyhelyzet ideje alatt.

Az ezen célból  elfogadható  az utazási kedvezmény igénybevételére jogosító igazolványok, igazolások és utalványok:

  • bármely személyi azonosításra alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány, útlevél, kártya formátumú vezetői engedély),
  • a magyar diákigazolvány és az azt helyettesítő igazolás,
  • az Ellátottak utazási utalványa,
  • a munkáltató által kiállított, annak cégszerű aláírásával és bélyegzőlenyomatával ellátott 12 alkalmas utazási utalvány
  • a Magyar Igazolvány, a Magyar Hozzátartozói Igazolvány,
  • a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének arcképes igazolványa,
  • a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének arcképes igazolványa,
  • a vakok személyi járadékában részesülésről szóló igazolás,
  • a Magyar Államkincstár vagy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által kiadott, sorszámozott hatósági igazolvány,
  • a hadigondozotti igazolvány, továbbá minden olyan, a fentiekben külön nem nevesített, magyar hatóság, hivatal, intézmény, szervezet által kibocsátott okmány, igazolás, igazolvány, utazásnyilvántartó lap, utalvány stb., amely a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendeletben foglalt utazási kedvezmény igénybevételére jogosít, és amelyet a kedvezményjogosultság ellenőrzésekor felmutatni szükséges.

Az MVK Zrt. arra kéri a fentebb felsorolt személyeket, hogy mindig tartsák maguknál az ingyenes utazáshoz szükséges, intézmény által kitöltött és pecséttel ellátott igazolást, valamint személyazonosság igazolására alkalmas okmányukat. A fenti feltételekkel a díjmentes utazási lehetőség a veszélyhelyzet kihirdetésének lejártáig vehető igénybe. A díjmentes utazási lehetőségek a veszélyhelyzet fennállásáig vehetőek igénybe.

Az igazolások mintái itt érhetőek el:

Igazolas 1. melléklet az 582_2020 XII 15 kormány rendelethez

Igazolás egészségügyi dolgozók díjmentes utazásához