Keresés az összes hírben

A „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt keretében július 14-én, hétfőn este megérkezett a tizenharmadik új Skoda villamos!
2014-07-15
Megérkezett a jó idő, a nagy melegben mindenkinek jól esik egy hideg fagyi, egy pohár üdítő, vagy sör. Nem egyszer előfordult, hogy utasaink fagyival, vagy kezükben például egy kibontott sörös dobozzal próbáltak meg felszállni a járműveinkre és meglepődve tapasztalták, hogy a járművezető nem engedte fel őket. Ezúton is felhívjuk utasaink figyelmét arra, hogy tilos fagyit enni és szeszes italt fogyasztani a járműveken.
2014-07-15
A nagy, most már 100 éves múltra visszatekintő metróüzemek sajátossága, hogy a hálózat és a város fejlődése miatt egyes megállókat becsuktak, sok belőlük a mai napig megvan. Találhatunk ilyenek Párizsban, Londonban, de ilyennek számít ma már Bécsben a 2003-ban becsukott Lerchenfelder Straße is, sőt, Budapesten a Kisföldalatti Deák téri múzeuma is egy ilyen, korábban megszüntetett állomáson van!
2014-07-14
Júniusban Londonban olyan buszmegállót adtak át, amely megszólalásig emlékeztet egy utasváró pavilonra. Az angol fővárosban, a Regent Street-en található installáció minden egyes elemét Legó építőkockából állították össze.
2014-07-14
A „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt keretében július 9-én, szerdán este megérkezett a tizenkettedik új Skoda villamos!
2014-07-10
2014. július 13-án késő estétől augusztus 16-án üzemkezdésig a Selyemrét megállóhely és Tiszai pályaudvar villamos végállomás között vágányzár lesz, ebben az időszakban a villamosok helyett villamospótló autóbuszok fognak közlekedni.
2014-07-09
Az EFOTT fesztivál idején július 15-én éjféltől július 21-én üzemkezdetig a Miskolci Egyetem teljes területét lezárják, ezért az oda közlekedő buszok nem fognak beközlekedni a kampusz területére. ME, EFOTT jelzéssel azonban további járatok segítik majd a bulizók el-, illetve hazajutását.
2014-07-07
Arad helyben gyártja a villamosait, hiszen az Astra vagongyár nyerte a tendert, amely értelmében hat szerelvényt szállít le a közlekedési vállalatnak.
2014-07-07
1923 tavaszán Junkers hidroplánok parkoltak a Dunán a Ferencz József, ma Szabadság híd déli oldalán.
2014-07-07
A „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt keretében június 30-án, hétfőn este megérkezett a tizenegyedik új Skoda villamos!
2014-06-30
A vasút diadalát kétségkívül a gőzgép alkalmazása jelentette, az első sikeres gőzmozdonyt Richard Trevithick építette, ő 1804-ben öt teherkocsit és 16 utast vontatott el 16 kilométeres távolságon.
2014-06-30
Június 25-én, szerdán este a Miskolci Egyetem végzős hallgatóinak Szalamander felvonulása miatt a villamos-és autóbuszforgalom is leáll egy időre a belvárosban.
2014-06-24
A „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt keretében június 23-án, hétfőn este megérkezett a tizedik új Skoda villamos!
2014-06-24
Szombaton a Múzeumok Éjszakáján egy nagyon különleges nyílt nappal várta az Miskolc Városi Közlekedési Zrt. az érdeklődőket.
2014-06-23
  Június 23-án, hétfőn érkezik a 10. új miskolci villamos, amelynek sínre tétele nyilvános lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A villamos várhatóan 19 órakor lépi át a határt, így 20.00-21.00 között fog megérkezni az MVK Szondi György utcai telephelyére.
2014-06-23
A „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt keretén belül megkezdődik a Tiszai pályaudvar villamos végállomásának, a Kandó Kálmán térnek a felújítása, amely magába foglalja az akadálymentesítést, a vágányfelújítást kitérőcserékkel, valamint az energetikai és részleges peron-átépítést.  
2014-06-20
A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. június 21-én ingyenes autóbusz járatot biztosít a Tiszai pályaudvar és az MVK telephelye között, a Múzeumok éjszakája rendezvény alkalmából.
2014-06-20
Június 22-én, vasárnap mazsorettfelvonulás miatt 9.30-tól a Csabavezér úton (a felüljáró utáni buszmegállótól) a Sütő János utcáig, majd a Sütő János utca elejétől a Gárdonyi Művelődési Házig forgalomlassításra kell számítani.
2014-06-20
2014. június 20-tól, péntektől a Glanzer Miksa utcában zajló szennyvízcsatorna-építés miatt a 29-es autóbusz terelt útvonalon közlekedik. Megállóhely nem marad ki, viszont az Avas kilátó irányába, a Diósgyőri Ipari Park 29-es autóbusz megállója 30 méterrel hátrébb áthelyezésre kerül. Kérjük megértésüket és türelmüket.
2014-06-19
A tavaszi hangulatban pompázó és kívül-belül feldíszített miskolci tavaszi villamos április 14-től közlekedik a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között. A tematikus villamos június 20-án délben köszön el az utasoktól.  
2014-06-18