Siker - igény szerint

Siker - igény szerint
2013. május 16., csütörtök - 23:30

2013. május 13-án többletjáratok biztosításával elindult az igény szerinti közlekedés 4 hónapos tesztelése Miskolcon. Igény szerint többletjáratokat közlekedtet az MVK az esti, hajnali órákban a 3A-s, 21-es, 24-es és 31-es viszonylatokon.

Az igény szerinti közlekedés tesztelése három napja kezdődött, de már több alkalommal igénybe vették utasaink azokat az utazási lehetőségeket, melyeket a többletjáratok biztosítanak. Az eddigiek alapján az is elmondható, hogy utasaink szívesen fogadták és használják - igény szerint - ezeket a járatokat.

2013. május 13-án a járatokra még csak 1-1 fő adta le utazási igényét, ennek megfelelően az MVK Zrt. kisebb busszal szállította az utasokat, azokból a megállókból indulva és ott megállva, ahonnan utazásra igény érkezett. A következő napokban az érdeklődők és a regisztrálók száma is nőtt, az MVK pedig az utazási igényekhez igazítva közlekedteti továbbra is a menetrenden felüli járatait.

A járatokra az MVK Zrt. honlapján (www.mvkzrt.hu) vagy az ingyenesen hívható 80/296-890-es telefonszámon lehet bejelentkezni.

Nyomtatás

Print Friendly, PDF & Email