Keresés az összes hírben

Március 9-én és 10-én (szombaton és vasárnap) ZOO járatok indulnak a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba.  
2024-03-07
Március 9-én és 10-én (szombaton és vasárnap) Nemzetközi Ásványfesztivált rendeznek a Miskolci Egyetemen.
2024-03-07
Március 7–10. között, a Kocsonyafesztivál rendezvény miatt változik a villamos- és az autóbusz-közlekedés, illetve lesz olyan forgalmi változás is, amely az autósokat érinti. A rendezvényről való könnyebb hazajutás érdekében az MVK pénteken és szombaton éjszaka többletjáratokat indít.   ÖSSZEFOGLALÓ
2024-03-07
Februárban tesztelhette az MVK Zrt. Miskolcon a HUMDA kísérleti projektjében közlekedő hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt, mely a városban nagyon sok útvonalon (1VP, 3A, 4, 5, 11, 15, 21, 101B, 24, 28, 30, 35, 36, 45, 901, 1G, 12G, 35G) közlekedett. Pozitívak voltak a járművezetők és az utasok visszajelzései, valamint az üzemeltetés is problémamentes volt.
2024-03-04
2024. március 1-től a helyközi közlekedésben - a MÁV és a Volán járatain - életbe lép a 14 év alattiak ingyenes utazása. A helyi közlekedést biztosító MVK Zrt. esetében kizárólag a 7-es számjelzésű autóbusz-viszonylatot érinti a helyközi tarifareform, mivel ez az egyetlen helyközinek minősülő MVK-s viszonylat. Az MVK Zrt. helyi járatain Miskolcon a 14 év alattiak kedvezményes utazásáról szóló előterjesztést nem szavazta meg a képviselő testület, ezért továbbra is csak érvényes jeggyel, bérlettel lehet az MVK Zrt. járatait igénybe venni.
2024-02-29
Március 7-10. között, a Kocsonyafesztivál rendezvény miatt változik a villamos- és az autóbusz-közlekedés, illetve lesz olyan forgalmi változás is, amely az autósokat érinti. A rendezvényről való könnyebb hazajutás érdekében az MVK pénteken és szombaton éjszaka többletjáratokat indít.
2024-02-29
Karbantartás miatt március 2-án, szombaton 20:00 és 21:00 között részlegesen működhetnek a megállók és a végállomások LED-kijelzői Miskolcon.
2024-02-29
Március 3-án, vasárnap a Régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés. 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Maloms
2024-02-29
Március 2-án, szombaton 18:45 órától rendezik a DVTK – Puskás Akadémia FC labdarúgó-mérkőzést.  
2024-02-29
 Az üzemanyagok világpiaci árának változása miatt, 2024.
2024-02-28
Miskolc, 2024. február 22. – A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.
2024-02-23
Február 24-én, szombaton 15:00 órától rendezik a DVTK – Videoton labdarúgó-mérkőzést.  
2024-02-21
Február 23-án, pénteken 10:00-10:20 között megemlékezést tartanak a Zsolcai kapuban, a Rendőr-főkapitányság épületénél, emiatt az autóbuszok közlek
2024-02-21
Csütörtökön indult ki utolsó szolgálatára a Szondi György utcai remizből Orosz Ferenc kollégánk, aki több mint két évtizedet töltött társaságunknál villamosvezetőként.  Mindannyian jó egészséget, hosszú, boldog és örömökkel teli nyugdíjas éveket kívánunk neki!  
2024-02-16
A 2024. március 8. és 10. között rendezendő Kocsonyafesztivál alkalmából játékra invitálja utazóközönségét az MVK Zrt. 2024.
2024-02-16
Egy iskola kérésére február 16-án, pénteken az Újgyőri főtérről 11:12-kor 16-os járat indul a Diósgyőri Kórházhoz az 1-es autóbusz Tiszai pályaudva
2024-02-14
Február 15-én, csütörtökön 8 órától 13 óráig az 1-es villamosvonalon, az Újgyőri főtér megállóhely javítási munkálatai miatt vágányzár lesz, kizáró
2024-02-12
Február 18-án, vasárnap 06:00 és 18:30 között amatőr autóversenyt rendeznek a Pesti úti Auchan áruház parkolójában, emiatt az Auchan Dél áruház meg
2024-02-12
Február 11-én, vasárnap 14:45 órától rendezik a DVTK – Újpest labdarúgó-mérkőzést.  
2024-02-07