Keresés az összes hírben

A MIHŐ Kft. vezetékcsere miatt lezárta a Nagyváthy utcát a Zrínyi Ilona Gimnázium gyalogos-átkelőhelye és a Petőfi utca közötti szakaszon. A lezárás miatt a 38-as járat a Malomszög utca irányába nem érinti a Szent Anna tér megállóhelyet, vagyis az Avasalja megállóhely után leszállásra csak a Malomszög utca végállomáson van lehetőség.
2017-01-11
2017. február 1-től megszűnik az áruház kérésére az általa finanszírozott, az Avas kilátó és a Tesco Avas között közlekedő ingyenes járat.
2017-01-10
2017. január 9-től az 1-es villamos munkanapokon este 22:20 helyett 22:23-kor indul a Tiszai pályaudvarról annak érdekében, hogy csatlakozást biztosítson a Centrum/Szinvapark megállóhelyen a 43-as autóbuszhoz.
2017-01-05
A karácsonyi hangulatot árasztó, kívül-belül feldíszített miskolci „csodaház” adventi villamos november 30-tól közlekedik, utoljára január 6-án, pé
2017-01-05
A 19-es és 67-es autóbusz Ládi fűrésztelep megállóhelyét - Komlóstető végállomás felé-, december 21-től 40 méterrel hátrébb helyezik a Gózon Lajos
2016-12-20
Az MVK Zrt. ezúton is szeretné megköszönni utasainak, hogy 2016-ban is társaságunk járataival utaztak és bízunk benne, hogy jövőre még többen fogják a közösségi közlekedést választani. Kellemes ünnepeket kívánunk kollégáinknak is, és külön köszönjük azok munkáját, akik karácsony és szilveszter folyamán is dolgoznak.
2016-12-19
December 25-én és 26-án vasárnapi menetrend szerint közlekednek a villamosok és az autóbuszok, kivéve az ingyenes áruházi, a 44-es, valamint a Búza térről  05:11-kor és a Takata gyártól 06:15-kor induló 43-as járatot amelyek nem közlekednek. Karácsonykor a 7-es és 21-es járat sem érinti az áruházakat.
2016-12-19
Karácsony után, december 27-30. között a szombati menetrend szerint közlekednek járataink, kivéve az 54-es, amely az 1-es autóbusszal összehangolt egyedi menetrend szerint jár. A két ünnep között a Mechatronikai Parktól rendkívüli 240-es járat indul 14:15-kor.
2016-12-19
Szilveszter napján a szombati menetrend lesz érvényben, az alábbi kivételekkel:
2016-12-19
35 év közös munka után Nagy Zoltán autóbuszvezető a mai napon teljesíti nyugdíj előtti utolsó munkanapját.
2016-12-16
Igazán egyedi alkotásról van szó, ugyanis 14 autóbusz – 9 csuklós és 5 szóló – és egy autó segítségével elkészítettük Magyarország legmagasabb karácsonyfáját!
2016-12-15
A decemberi havi és a 2016-os éves bérletek érvényességét meghosszabbítottuk, így azok 2017. január 6-án, pénteken 24 óráig jogosítanak utazásra. A január havi és 2017. évre érvényes bérletek 2016. december 27-től vásárolhatók meg.    
2016-12-13
Szelfizz a miskolci adventi villamoson, vagy a villamossal a háttérben, vagy bárhogy, csak legyél rajta TE és Miskolc adventi villamosa. Ha kész vagy, töltsd fel az Instagramra #adventimvk hashtaggel! Ha tied a legtöbb „lájkot” szerző fotó, megnyerheted a hét egyedi bögre egyikét!
2016-12-09
December 27-én, 28-án, 29-én és 30-án egyedi menetrend alapján közlekedni fog az 54-es járat, összehangolva az 1-es autóbusz szombati menetrendjével.
2016-12-08
2016. december 12-től a Miskolci Egyetemen elkezdődik a vizsgaidőszak, ez több járat menetrendjét is érinti:
2016-12-06
December 10-én szombaton a Centrum áruháztól 09:09-kor, 11:09-kor és 11:39-kor induló 44-es járat továbbközlekedik az Auchan áruháztól a Takata gyárig. A három továbbközlekedő 44-es járat az Auchan áruháztól az eredeti menetrend szerint indul vissza 09:50-kor, 11:50-kor és 12:20-kor.
2016-12-06
Miskolc város közösségi közlekedése újabb népszerű útvonaltervezőben, a wego.here.com oldalán és a HERE WeGo okostelefonos alkalmazásban is elérhető. A HERE WeGo világszinten több mint 1300 városhoz kínál térképet közösségi közlekedési opciókkal együtt, a telefonos alkalmazása pedig offline módban is működik.
2016-12-06
December 3-án, szombaton az adventi villamoson a jegyellenőri tevékenységet a Mikulás és segítője, a krampusz látja el, akik ünnepi hangulatról és ajándékokról is gondoskodnak. A Mikulás és krampuszai az adventi villamoson, a Tiszai pályaudvarról a következő időpontokban induló járatokon utaznak: 07:37; 08:54, 14:37, 16:00.
2016-12-01
Több évtizedes hagyományt követve a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. 53  járművezetőt díjazott a mai napon. Azok a villamos- és buszsofőrök kaptak elismerést, akik 7, 14, 21, 28 és 35 éve közlekednek balesetmentesen.
2016-11-30
December 11-étől, vasárnaptól igazodva a vasúti menetrendváltáshoz módosul az 1-es villamos és  14-es járat menetrendjében 1-1 késő esti indulási időpont.
2016-11-26