Keresés az összes hírben

A Tour de Hongrie nemzetközi kerékpárverseny 2017. július 1-én, szombaton délután 16:00 és 18:00óra között érkezik Miskolcra, a versenyzők a várost átszelve érkeznek majd a Szent István téren felállított célvonalhoz. A versenyzők elhaladásáig a rendőrség az érintett utcákat lezárja. A forgalmi változások az MVK Zrt. alábbi autóbuszvonalain érintik a járatok közlekedési menetidejét: 1; 3; 3A; 4; 5; 9; 14; 15; 19; 20; 21; 28; 29; 290; 30; 31; 32; 34; 35;38;43; 44; 68; 69; Auchan1; ZOO.  
2017-06-22
A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a Szondi György utcai telephelyén, június 24-én a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében 16:00-22:00 óra között különleges estét szervez.
2017-06-16
Június 16-án, pénteken 18.00 órától, várhatóan 15-20 percig, felvonulás miatt nem járnak majd a villamosok a Villanyrendőr és a Városház tér között, illetve az autóbuszok sem közlekednek a Villanyrendőr és a Hősök tere között. Ezen a szakaszon hosszabb menetidőre számítsanak az utasok. 
2017-06-15
2017. június 17-től nyári üzemmódba kapcsol az MVK Zrt., így az iskolaszünetre érvényes menetrend lép életbe. A miskolci buszok és villamosok a tavaly nyári időszakhoz hasonlóan közlekednek, az utasaink által korábban kért kisebb módosításokkal.
2017-06-12
Korábban meghirdettük, hogy a menetrendben meghirdetett járatokon felül plusz egy 240-es járat indul minden szombaton 14:15-kor a Mechatronikai par
2017-06-09
Június 11-én, vasárnap 17 órától a Villanyrendőr és a Diósgyőri vár között futóverseny lesz, emiatt forgalomkorlátozásra kell számítani a versenyző
2017-06-08
Korábban meghirdettük, hogy a menetrendben meghirdetett járatokon felül plusz egy 240-es járat indul minden szombaton 14:15-kor a Mechatronikai parktól. A megrendelő kérésére június 3-án, szombaton nem indul a 14:15-ös járat.
2017-06-02
2017. június 4-én 08:30-tól várhatóan 10:00 óráig rendezvény miatt a Lévay utca és Görgey utca körforgalmak közötti útszakaszt lezárják, emiatt ebben az időszakban a 14-es, 20-as, 28-as, 34-es és 35-ös autóbuszok a Népkert helyett a Szigligeti tér megállóhelyen állnak meg.
2017-06-01
Az MVK autóbuszai és villamosai 2017. június 4-én és 5-én a munkaszünetre érvényes, vasárnapi menetrend szerint közlekednek, kivétel ez alól a 44-es, az Auchan 1-es, Auchan 2-es, illetve a 430-as járat, amely nem közlekedik. Pünkösd hétvégéjén a 7-es és 21-es autóbusz egyik járata sem érinti az áruházakat, valamint a 43-as jelzésű autóbusz két járata – a Búza térről 05:11-kor, a TAKATA gyártól 06:15-kor induló – nem közlekedik.
2017-06-01
A várt jó eredményeket hozza és az előre tervezettnél hamarabb is végeznek a szakemberek a síncsiszolással, így a vágányzár korábban, szombat helye
2017-05-25
Május 25-én, csütörtökön 21:00-22:30 között karbantartás miatt nem működnek majd a megállók és végállomások LED kijelzői.
2017-05-25
Május 24-én 19:00-19:30 között karbantartás miatt nem működnek majd a megállók és végállomások LED kijelzői.
2017-05-24
2017. május 21-től vasárnapi napokon a Felsőzsolcáról 22:21-kor induló 7-es autóbusz az Auchan áruház érintésével közlekedik.
2017-05-18
Május 20-án, szombaton hajnaltól május 21-én, vasárnap estig, illetve május 22-27. között éjszánként a teljes villamospályán vágányzár lesz, ezért villamosok helyett villamospótló autóbuszok közlekednek a belváros elkerülésével. A hétvégén a 2-es villamos nem közlekedik.
2017-05-16
A Szegeden megrendezett Országos Járművezető Versenyen a Borsos István és Gara Csaba páros Autóbusz kategóriában I.
2017-05-15
Május 11-én több helyszínen rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani. Délelőtt 9 órakor váltófutás veszi kezdetét a Kazinczy u. – Szemere u. – Görgey A. u. – Népkert útvonalon. A futóversenyt a rendőrség biztosítja és a résztvevők elhaladásáig a keresztező utcák forgalmát leállítják. Délután 14-22 óra között a Városház térnél a villamosok esetében 10 km/h-s sebességkorlátozás lesz érvényben, illetve a 16:00-tól 16:15-ig a Centrum - Szent István tér útvonalon mazsoretfelvonulás miatt a villamosforgalom leállítására kell számítani. Kérjük utasaink szíves megértését és türelmét.
2017-05-09
2017. május 15-től a Miskolci Egyetemen elkezdődik a vizsgaidőszak, ez több járat menetrendjét is érinti.
2017-05-09
Az MVK Zrt.
2017-05-08
2017. május 7-től a Takata végállomástól 22:20-kor induló 43-as járat vasárnapi napokon is érinteni fogja az Auchan áruházat.
2017-05-05