Vigyázzunk együtt az új villamosunkra!

Vigyázzunk együtt az új villamosunkra!
2014. január 17., péntek - 10:15

Az új Škoda villamos európai színvonalú, modern közlekedési eszközként olyan közvagyont jelent a városban, amelynek megóvására kölcsönösen, az MVK-nak is és az utasoknak is különös figyelmet kell fordítani.

Vigyázzunk együtt az új villamosunkra!

Az MVK Zrt. folyamatosan törekszik arra, hogy a szolgáltatását valóban azok vegyék igénybe, akik erre jogosultak, ezért van 1995 óta első ajtós felszállási rend, és ezért vezették be a megszokott jegyellenőrzések mellett a kiemelt jegyellenőrzést, vagy a „nefelejcs"-akciót. Az adventi villamos estében már állandó jegyellenőri jelenlétet is biztosított a közlekedési cég a járművön, ezt az intézkedést az utasok is örömmel vették, volt, aki ezt írta: „külön öröm, hogy ellenőrök is vannak a villamoson, így többnyire csak azok szállnak fel, akiknek bérletük van, vagy hajlandóak jegyet venni."

Ezen a pozitív tapasztalaton felbuzdulva úgy döntött az MVK Zrt. és Miskolc város vezetése, hogy az új villamoson is folyamatosan jelen lesznek jegyellenőrök, illetve mellettük, az ő munkájukat támogatva a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai is. A Skoda villamost övező nagy érdeklődésre tekintettel azzal is számol az MVK, hogy folyamatosan sokan szeretnének az új szerelvénnyel utazni, ezért kizárólag ezen a villamoson a járművezető mellett a jegyellenőröknél is váltható lesz járművezetői jegy az utazás megkezdésekor, ugyanúgy 400 forintért.

Természetesen egy modern járműtől elvárható, hogy kamera is rögzítse az utastérben zajló eseményeket, így van ez a miskolci Skoda villamoson is, amelyen kiépített belső kamerarendszer működik, amely lehetővé teszi a teljes utastér megfigyelését. A kamerák nemcsak az értékek, hanem a dolgozók és az utasok védelmét is biztosítják.

A Skoda villamos menetrend szerinti indulási időpontjai

Január 20-án, hétfőn, a forgalomba állás napján:

• a Tiszai pályaudvarról: 13:54, 15:36, 17:00, 18:22,

• Felső-Majláthról: 14:54, 16:18, 17:42, 19:07.

Január 21-től:

Munkanapon:

• a Tiszai pályaudvarról: 6:49; 8:07; 9:30; 11:00; 12:36; 14:06; 15:30; 16:54; 18:30; 19:50.

• Felső-Majláthról: 7:25; 8:48; 10:15; 11:57; 13:24; 14:48; 16:12; 17:48; 19:15; 20:35. 

Szombaton:

• a Tiszai pályaudvarról: 9:00, 10:18, 11:36; 12:54; 14:15, 15:45, 17:07, 18:50, 20:12.

• Felső-Majláthról: 9:36, 10:54, 12:12, 13:30, 15:00, 16:22, 18:07, 19:27, 20:50.

Vasárnap:

• a Tiszai pályaudvarról: 5:00, 6:24, 8:00, 09:40, 11:00, 12:30, 14:00, 15:30, 16:50, 18:30, 20:00

• Felső-Majláthról: 5:45, 7:12, 8:57, 10:17, 11:47, 13:17, 14:47, 16:07, 17:47, 19:17, 20:35.

Az indulási idők tájékoztató jellegűek. A Skoda villamos menetrendje a nagy érdeklődésre tekintettel az első néhány napban külön meghirdetésre kerül.

 

 

Nyomtatás

Print Friendly, PDF & Email