Miskolc új villamosa teljesítette a típusengedélyhez szükséges 10 000 + 1000 km-t

Miskolc új villamosa teljesítette a típusengedélyhez szükséges 10 000 + 1000 km-t
2013. október 16., szerda - 12:45

Miskolcra idén nyáron érkezett két, úgynevezett prototípus Skoda villamos. Azért nevezzük prototípusnak, minta-villamosnak, mert a miskolciak egyedi igényei alapján készült, és ilyen villamos még sehol a világon nem fut. Éppen ezért a közlekedési hatóság előírta, hogy a villamos forgalomba helyezéséhez az elsőként érkezett szerelvénynek 10000, majd ráadásként még 1000 kilométert kell futnia ahhoz, hogy utasokat szállíthasson.

Miskolc új villamosa teljesítette a típusengedélyhez szükséges kilométereket

A 10000 km sem kevés, annyi mint légvonalban Miskolctól Los Angeles, de a ráadás 1000 kilométer alatt is még több mint negyvenszer láthattuk oda-vissza közlekedni az új villamost a miskolci pályán.

Az MVK Zrt. szakemberei a beszerzés előkészítése során nem már meglévő vagy gyártott villamosok közül választottak egyet, hogy ilyet szeretnénk, hanem azokból az igényekből indultak ki, hogy a miskolciak milyen szerelvényre vágynak, milyen villamos segítené leginkább a miskolciak és az ide érkező vendégek közlekedését. A Skoda 26 THU 3 típusjelű szerelvény éppen ezért egyedi, vagyis Miskolcnak gyártott, rajtunk kívül eddig senki, sehol nem tesztelte.

Október elejére Miskolc új villamosa a rá kiszabott kilométereket teljesítette, így az már nem lehet akadálya a típusengedély megszerzésének.

Nyomtatás

Print Friendly, PDF & Email