Közlekedésbiztonsági kampányok az MVK-nál

Közlekedésbiztonsági kampányok az MVK-nál
2018. május 8., kedd - 15:30

Az MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. 2018-ban két témában is közlekedésbiztonsági kampányt indít: május elejétől együttműködő partnerként arra hívja fel a figyelmet, hogy kerékpárosok előzése során 1,5 méteres biztonságos oldaltávolságot célszerű tartani. Az év második felében az MVK saját szervezésben a villamosbalesetek megelőzése érdekében indít akciót, arra hívja majd fel az autósok figyelmét, hogy alaposan tájékozódjanak, mielőtt a villamospályát keresztező átkelőhelyeket igénybe veszik.

Az MVK Zrt. együttműködő partnere a május 8-án induló  TÁVOLSÁG – tartós barátság című közlekedésbiztonsági kampánynak. A  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Kerékpáros Miskolc Egyesület szervezésében induló kampány célja, hogy felhívja a figyelmet arra, mekkora a biztonságos oldaltávolság a kerékpáros előzése során, illetve, hogyan tudjuk biztosítani előzés közben a kerékpáros biztonságát.
A KRESZ alapján előzni abban az esetben szabad, ha: „az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani” vagyis centiméterben, vagy méterben meghatározott értékeket a biztonságos oldaltávolság tekintetében nem jelöl meg. Mégis milyen oldaltávolság tekinthető valóban biztonságosnak a kerékpáros előzése során? A követendő magatartás ilyen esetekben az lehet, ha a kerékpáros előzése során a gépjármű lehetőleg teljes terjedelmével áttér a menetirány szerinti bal oldalra, majd az előzés befejezését követően, a kerékpárostól biztonságos távolságra tér vissza a jobb oldali forgalmi sávba (90 km/h sebességgel haladva az előzendő kerékpáros mellett tartott, akár 2 métert is meghaladó oldaltávolság korántsem tekinthető túlzottnak). Ha a kerékpáros biztonságos megelőzésére lehetőség nincs, akkor a haladási sebességet csökkenteni kell, és meg kell várni, amíg az előzés akadálya elhárul. 
Az MVK Zrt. a kampány keretében tíz CNG autóbusz hátulján látványos plakáttal hívja fel az autósok figyelmét arra, hogy tartsanak biztonságos oldaltávolságot, ha kerékpárosokat előznek.
A villamosbalesetek elkerülését célzó kampány keretében pedig arra igyekszik felhívni a figyelmet az MVK Zrt., hogy az autósok alaposan tájékozódjanak, mielőtt keresztezik a villamospályát. Az akció keretében a villamospálya mellé figyelemfelhívó plakátok, illetve a három legkritikusabb kereszteződésbe  (Andrássy u. – Testvériség u., Győri kapu – Kőporos u., illetve a Bajcsy-Zs. u. – Katalin u.) a tervek szerint forgalombiztonsági eszközök is kikerülnek. A kikerülő plakátok tervét mellékeltük, ezzel találkozhatnak majd az autósok hamarosan a veszélyesebb villamosos kereszteződésekben. A tábla foszforeszkálása sötétedés után is magára hívja majd a figyelmet, így reméljük, az üzenet mindenkor eljut az autósokhoz.
 

Nyomtatás

Print Friendly, PDF & Email