Az ország legjobb járművezetői Miskolcon

Nyomtatás

Print Friendly, PDF & Email
Az ország legjobb járművezetői Miskolcon
2019. június 1., szombat - 17:15

Miskolc és az MVK Zrt. volt a házigazdája a közösségi közlekedési járművezetők országos versenyének, amelyet XXII. alkalommal rendeztek meg.
 

Az ország minden területéről érkező versenyzők három kategóriában - autóbusz, trolibusz és villamos - mérik össze elméleti és gyakorlati tudásukat.
Az idei megmérettetésre 46 csapat nevezett be, köztük négy MVK-s páros.
A járművezetők országos versenye fontos esemény a közlekedési társaságok életében.
A versennyel a közlekedési társaságok és a járművezetők sokat tesznek a közlekedés- és utasbiztonság javulásáért. A viadalon a sofőrök ugyanis sokat tanulnak egymástól.
A találkozó jó alkalom arra, hogy népszerűsítse a járművezetői hivatást, ami nem könnyű, viszont érdekes és felelősségteljes munka.
Idén a versenyt a miskolci közlekedési vállalat a nagyközönség számára is nyilvánossá tette, azért, hogy ezt a szép hivatást minél szélesebb körben megismerjék az érdeklődők.
Az országos megmérettetésen megjelent járművezetők minden szempontból a szakma csúcsát képviselik, ezért az MVK Zrt. bízik benne, hogy a versenyzők, a résztvevők és a látogatók szép élményekkel, hasznos tapasztalatokkal távoztak Miskolcról.
A verseny végeredménye:
AUTÓBUSZ KATEGÓRA:
I. helyezett: az MVK Zrt. járművezetői: Borsos István és Gara Csaba
II. helyezett: a BKV Zrt. járművezetői: Haibach János és Szebeni Attila
III. helyezett: a BKV Zrt. járművezetői: Szakács Péter és Varga Zoltán
 
VlLLAMOS KATEGÓRIA:
I. helyezett: a DKV Zrt. járművezetői: Orlik Balázs és Gombos Pál
II. helyezett: a Szegedi Közlekedési Kft. járművezetői: Hajnal Zoltán és Garamvölgyi István Péter
III. helyezett: az MVK Zrt. járművezetői: Simon Gábor és Csík Dániel
 
TROLIBUSZ KATEGÓRIA
I. helyezett: a BKV Zrt. járművezetői: Őri Attila és Kovács József
II. helyezett: a BKV Zrt. járművezetői: Barta Viktor és Ordos Ildikó
III. helyezett: a DKV Zrt. járművezetői: Máthé Norbert és Zsákai István.

2019-ben először egyéni díjakat is kihirdettek:

  • Magyarország legjobb autóbuszvezetője: MVK Zrt. járművezetője: Gara Csaba,
  • Magyarország legjobb villamosvezetője: a Szegedi Közlekedési Kft. járművezetője: Garamvölgyi István Péter
  • Magyarország legjobb trolibuszvezetője: a DKV Zrt. járművezetője: Zsákai István
  • Miskolc legjobb autóbuszvezetője: Gara Csaba
  • Miskolc legjobb villamosvezetője: Simon Gábor
Az ország legjobb járművezetői Miskolcon
Az ország legjobb járművezetői Miskolcon
Az ország legjobb járművezetői Miskolcon